A Közösségi Kergetőzésen a többi programmal ellentétben a fő hangsúly nem a beszélgetésen, hanem a mozgáson és a játékon, a fogócskán van. Meleg időben szabadtéren, a Margit-szigeten gyűlünk össze 2 órára.
Pár rövid bemutatkozó játék és a közös bemelegítés után öt darab, nagyjából tíz perces körön keresztül kergetőzünk egymással. A program közepén pihenésképp a ,,hogy vagy?'' kérdés segítségével kapcsolódunk egymáshoz, a végén pedig kötetlenül beszélgetünk.
A Közösségi Kergetőzésen való részvétel ingyenes és nyitott minden regisztrált résztvevő számára.Ha szívesen támogatnád a szervezés önkéntes munkáját, illetve a Ventilátor Klub fenntartását és jövőbeli programjait, önkéntes adománnyal hozzájárulhatsz. Erről a Jelentkezés oldalon, vagy ide kattintva olvashatsz bővebben.A fontos tudnivalókról, a program menetéről és a kergetőzés szabályairól pedig alább tájékozódhatsz:

A Margit-sziget közepén lévő Alsó-nagyrét közepén gyülekezünk, ezen a gyülekezési ponton lehet lerakni a táskákat, plédeket, kulacsokat, ekörül a pont körül fogunk játszani, hogy ezt állandóan szem előtt és biztonságban tartsuk.A nyilvános mosdók ebben az időben zárva tartanak, de működő ivókutak vannak a környéken.TérképA program ideális megvalósításához legalább 8-10 emberre van szükség, így ha ennél kevesebb jelentkező van, a program elmarad.Viharban, 39 fok felett vagy 10 fok alatt nem kergetőzünk. Ha ezek közül valamelyik bekövetkezik, a programot egy nappal elhalasztjuk. Ha az akadályozó körülmények a másik napon is fennállnak, a program elmarad. Erről e-mailben tájékoztatok minden jelentkezőt a program napján legkésőbb 16.00-ig.

A gyülekező után pár kérdés mentén egy rövid bemutatkozó játékot tartunk, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást.Ezt követően ismertetjük a szabályokat, majd közösen bemelegítünk és kijelöljük a játék pályáját.A kergetőzés minimum kettő, de a csoport méretétől függően akár több fogóval kezdődik, akiket minden körben újra kijelölünk, hogy senki se ragadjon az állandó fogó szerepébe.A fogókat piros, a menekülőket zöld szalag jelöli.A fogók kergetik a menekülőket, ha egy menekülőt elkapnak annak le kell ülnie a földre és hangosan el kell számolnia 60-ig.Amíg ez a 60 másodperc tart, bármelyik másik menekülő megérintheti, ilyenkor felállhat és menekülőként folytathatja a játékot. Ha a 60 másodperc úgy telik le, hogy nem érintették meg, akkor fogóként folytatja a játékot.Egy kör maximum 10 percig, vagy addig tart, amíg még van menekülő játékos.
Minden kör végén pihenünk, beszélgetünk és iszunk, majd újra sorsoljuk a kezdő fogókat és kicsit kisebbre alakítjuk a pályát. Az 5 kör után közösen lebontjuk a pályát, nyújtunk, lazítunk és kötetlenül beszélgetünk egy ideig.

- A Közösségi Kergetőzés nem a versenyzésről vagy a győzelemről, hanem az önfeledt gyermeki játékról, a kapcsolódásról és a mozgásról szól.- A játékban emiatt bárki részt vehet, különböző edzettségi szinttől függetlenül.- Egymás fizikai megjelenését vagy a játékon belüli teljesítményét bírálni, megszégyeníteni más játékosokat szigorúan tilos.- Tilos a degradáló kommunikáció, a kiabálás és a fizikai erőszak bármilyen formája.- Szabad pihenni, akár egy egész kört is kihagyhatsz. Csak te ismered a határaidat, így ezekre neked kell figyelned.- A játékbeli szerepet jelölő szalagot jól látható helyre, a fejünkre, combunkra kell kötözni és ügyelni kell arra, hogy ez mindig tükrözze a valós szerepünket.- A kijelölt pályát elhagyni tilos.- A szabályok megsértésére a szervezők súlyosságtól függően reagálnak, szükség esetén a résztvevő eltávolítható a rendezvényről.